Református templom
1699-ben a reformátusok használatában volt egy régi kőtemplom.1784-ben már talpfára épített, 5x5 öl alapterületű fa templomukat renoválták, kazettás mennyezetén dinnye és haldíszítés volt látható. Ugyanebben az időben egy fa harangláb állott a templom előtt. 1885-ben mindkettő teljesen leégett.
A mai templomot Katona György sárospataki építészmérnök tervezte, 1895-98 között épült fel, keleti homlokzat előtti 22 méter magas tornyával együtt, neoklasszicista stílusban. A templom erős hasonlóságot mutat a vámosújfalusi templommal. 1808-ban orgonát vásároltak a tiszalöki egyháztól, melynek nyolc változata volt, de ez a II. világháborúban teljesen tönkrement. A 8x12 méteres belső térben 180 ülőhely van, mennyezete sík, vakolt. A 182 kg-os harangját Szlezák László öntötte 1927-ben Budapesten, a 80 kg-osat pedig Walser Ferenc 1887-ben szintén Budapesten, ugyanott.

 


© 2004 - 2024 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.